RIHANNA
"Sosem leszek lecsúszott díva!"
FURCSA, HOGY BÁR ÁLLANDÓAN A PASIZÁSAIDRÓL CIKKEZNEK, MÉGSEM HALLUNK RÓLAD OLYAN HÍREKET, HOGY BOTRÁNYT KELTETTÉL VOLNA!
Ezt egyszerűen nem engedi meg a neveltetésem. Mindig azt mondta a mamám, hogy ne legyek önző és nagyképű. Szófogadó lány voltam, és ma is az vagyok. Bár a fiúk miatt azért akadnak néha problémák a mamám és köztem.
A LEGTÖBB SZTÁR, AKI GYORSAN KERÜL A CSÚCSRA, ELŐBB-UTÓBB ELVESZTI AZ ESZÉT. NEM FÉLSZ ATTÓL, HOGY VELED IS MEGTÖRTÉNIK?
Sosem gondoltam úgy magamra, mint egy dívára, és azt hiszem, ez a titok nyitja. Egyszerű lánynak tartom magam, akinek ugyan más élete van, sokan imádják, nagy körülötte a felhajtás - de már régen rossz, ha ez meg tud változtatni valakit.
A KÖZELI BARÁTAID AGGÓDTAK, HOGY ELVESZÍTENEK, AMIKOR HÍRES LETTÉL?
Borzasztóan! Illetve inkább azt mondanám, hogy mindenki úgy gondolta: hihetetlenül beképzelt leszek, és nem fogok foglalkozni velük. Azt hiszem, azon kevés énekesnők egyike vagyok, akik ugyanúgy tartják a kapcsolatot a régi arcokkal. Sőt, ők a legeslegjobb barátaim, már ezer éve. És ez így is fog maradni, amíg világ a világ!
ÚGY HALLOTTUK, A TURNÉSZERVEZŐKTŐL SEM SZOKTÁL TELJESÍTHETETLEN DOLGOKAT KÉRNI!
így igaz! Sosem kértem extravagán cuccokat, milliónyi virágot a szobámba, vagy azt, hogy fessék át a lakosztályt a kedvemért. Ez annyira gyerekes!
MIT SZÓLSZ AZ OLYAN SZTÁROKHOZ, MINT AMY WINEHOUSE? ELÍTÉLED ŐKET?
Nem mernék így fogalmazni. Szerintem biztosan okuk van arra, amit csinálnak. Nekem szerencsére nincs semmiféle indíttatásom, hogy drogozzak vagy literszámra vedeljem az alkoholt. Sosem lesz belőlem az új Amy, ha erre gondoltok.
SZERINTED VAN VISSZAÚT A MEGKATTANT SZTÁROK SZÁMÁRA?
Mindig van visszaút. Sok-sok celeb volt már függő, akik végül sikeresen leszoktak a drogokról vagy az alkoholról. Minden attól függ, kik vesznek körül. Lehet, hogy le kellene cserélniük a barátaikat. Talán egyszer nyitok egy rehabilitációs klinikát: jól megélnék belőle!
LEHET, HOGY PÁLYÁT VÁLTASZ? EREDETILEG IS PSZICHOLÓGUS SZERETTÉL VOLNA LENNI!
Régi álmom volt, hogy beiratkozzam az egyetemre, de aztán végül énekes lettem. Minden barátom hozzám járt tanácsért, ha valami gondja akadt, vagy valamit nem értett magával kapcsolatban. Annyira sikeres voltam, hogy végül kikúráltam mindannyiukat. Azóta is boldog emberek. És ha bármi gondjuk van, most is hozzám fordulnak. Hasznosíthatnám ezt a képességemet egy rehabon is.
forrás: Bravo újság
|